Segédanyagok

Reményeink szerint kísérleti előadásunk utat talál a középiskolás korosztályhoz és tanáraikhoz is. Sokat gondolkoztunk, hogy hogyan lehetne beavató foglalkozással összekötni a virtuális előadást, végül azonban amellett döntöttünk, hogy online formátumban, pár gondolattal segítünk abban a tanároknak, hogy a látottakat az osztállyal közösen feldolgozhassák. Az alább letölthető dokumentumok egy feldolgozó órai foglalkozás segédanyagai.

Az órai feldolgozó foglalkozáshoz kapcsolódóan itt letölthető a színek rövid leírása, felvágható formában.

Nagy Emese (Trafó – Gondolat Generátor) drámainstruktor készített egy játékos óravázlatot a parkban látható előadáshoz kapcsolódóan, mely innen letölthető, és tetszés szerint felhasználható az iskolában egy feldolgozó óra keretén belül.

Az órai feldolgozó foglalkozáshoz kapcsolódóan itt letölthető a feladatlap

Készültünk egy többek között hivatkozásokat, előadásfelvételek linkjeit és egyéb érdekességeket tartalmazó dokumentummal is, mely végén Pallag Sára (produkciós vezető) 2012-es szakdolgozatának (A nő álma: Az ember tragédiája – Madách Imre nőképei és Évái) bevezetőjéből is szemezgettünk. Ez utóbbi a műben megjelenő nemi szerepek megértésének és feldolgozásának, egy közös beszélgetésnek lehet a kiindulópontja.