Mádi László

Fotót készítette: Szasz Zita

Mádi László táncművész, koreográfus, zeneszerző. 2009 óta a Közép-Európa Táncszínház meghatározó táncművésze, 2020 januárjától pedig művészeti munkatársa is. Pályafutása során közel 100 produkcióban vett részt, a színház szinte összes műfajában kipróbálva magát. Fiatal pályakezdő táncművészekkel folytatott közös munkái során készítette el első önálló darabjait. Az utóbbi években rendszeresen készít egész estés alkotásokat, az IZP program támogatását második alkalommal nyerte el. Térfalók című munkájával a Legjobb Társulati Teljesítmény díját nyerte el 2019-ben a Tánc Fesztiválján, Veszprémben.  

„Alkotóként fontosnak tartom, hogy a fiatalabb generációkat minél közelebb hozzam a táncművészethez, így különböző beavató érzékenyítő programokat is tervezek a különböző előadásaimhoz.” 

2010 óta zeneszerzőként is alkot, saját darabjai mellett számos magyar társulat és alkotó felkérésére készített már zeneműveket. 

********

Interjú Lacival

Mondj egyetlen szót, ami eszedbe jut az általad megalkotott színről/színekről!

Látomás.

Honnan merítettél ihletet a színed megalkotásához?

A mű helyspecifikus integrálása volt számomra az elsődleges szempont. Az inspirációt maga a mű VII. színének olvasása közben, bennem keletkezett érzés táplálta. A kitaszított Ádám képe, ahogyan elhúzódnak-tartanak tőle, ragadt meg bennem, és ezt a maga egyszerűségében szerettem volna megmutatni.

Ha választhatnál egyetlen dalt/zenét, ami aláfesti a színedet, mi lenne az?

Többféle atmoszférát, is el tudnék képzelni, bár a természet hangja is remekül alá festették a színből elkészült videót. A madárcsicsergés és a halk neszek teljesen a földhöz ragasztották a képet, ami emberivé és hétköznapivá tette. Ennek ellenpólusa ként érdekes lehet egy elektronikus hangzás, ami elemeli talán. Mondjuk: Sub Basics – Last Light.

*********

Oldal: https://cedt.hu/tagok/madi-laszlo/  

Honlap: https://madlasound.wixsite.com/music 

Soundcloud: https://soundcloud.com/madlasound 

Alkotói videó: Az életed mely részén érzed magad Ádámnak és miért? És Évának?